Segítség a jó választásban

Az élet tele van kihívásokkal. Minden nap teljesítünk, ahogy tudjuk, kihozzuk a maximumot magunkból. Munkánk során, különösen, ha vezető beosztásban dolgozunk, felelősséggel tartozunk magunkért és a vállalkozásunkért, ugyanis fontos az alapos mérlegelés és a jó döntés meghozatala.

A munkaerő megválasztása sem kivétel ez alól. Ha új emberekkel szeretnénk bővíteni kis csapatunkat, fontos, hogy olyan személy legyen, akivel mindenki jól kijön, és együtt tud működni, aktív csapattaggá váljon, ne hátráltasson senkit. Ugyanez van akkor is, ha mondjuk, a csapatból akarunk valakit vezetői beosztásba tenni. Nem egyszerű döntés, hiszen rengeteg szempontot kell figyelembe venni. Ebben tud segíteni a Kogwheel csapata, akik assessment center, azaz értékelő központ segítségével, mindent figyelembe véve, segítenek nekünk a döntésben. Nézzük mi is ez az úgynevezett AC. Ez egy olyan eszköz, amely segít szimulációs játékokkal eldönteni, ki mennyire rátermett és felkészült az adott pozíció betöltésére. Mondhatjuk úgy is, hogy versenyeztet, ahol csak egy győztes van.

Akkor célszerű ezt használnunk, ha több jelöltünk van, illetve amikor kritikus pozíciót kívánunk betöltetni, mondjuk egy vezetői helyet, vagy egyéb olyan területre keresünk embert, ahol a jó kommunikáció nélkülözhetetlen. Előnyei, hogy több szempontú, gyors, objektív, azaz mindenkit a nulláról mér, és testre szabott, hiszen az adott pozícióra alakított feladatokat kíván felmérni.  Ezek pszichológiai teszteken és beszélgetéseken, szerepjátékokon keresztül, rövid esetelemzéseken át, az írásos feladatokkal teszteli a kiválasztottakat. Ennek használatával nyugodtak lehetünk, hogy aki ezen a legjobb eredményt éri el, egyben a legjobb választottunk is lesz.

Leave a Comment