A keresztfiam új kedvence

Az embernek ha gyereke születik megváltozik az élete, tartja a mondás, és biztos vagyok benne, hogy ez a kis mondat teljesen tökéletesen igaz is, hiszen nekem még nincsen gyerekem, pusztán kereszt szülőségre kértek fel, de amikor megszületett a keresztfiam egészen egyszerűen hatalmasat fordult velem a világ. Hirtelen felelősségteljesebben kezdtem el élni, rengeteg gyerek fejlesztő játékot kerestem, és fejlesztő programokat kutattam fel a számára, és persze a vásárolgatásaim alkalmával már nem saját részre nézelődtem, hanem a gyerekosztályon találtam mindig magam, és egy-egy szép holmi nélkül haza se tudtam térni sosem. Persze amikor egy – egy kisebb betegség tarkította az életet, akkor hatalmas volt az aggodalom és alapvetően az egész érdeklődési körömet formálni kezdte már csak az is, hogy nekem egy keresztfiam született.

Azóta sincs ez másképp, még akkor sem, ha ez a pici gyerek már nem is annyira pici, hiszen már bőven kamasz, akinek rengeteg segítségre van szüksége ahhoz, hogy a kamaszkor nehézségein túl tudjon lendülni, és hát persze nem beszélve a szüleiről, akik számára szintén nagyon nehéz ez az időszak. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy annak érdekében, hogy a szülők kicsit pihenni tudjanak és egymásra tudjanak koncentrálni, a gyerek pedig ki tudjon kapcsolódni és egy kicsit kettesben tudjunk beszélgetni, elrabolom egy hétvégére és Olaszországban töltöttünk pár napot. Hihetetlen volt számomra, hogy egy ilyen élmény mekkora hatással tud lenni egy kamasz gyerekre. Máshogy kezdett el viselkedni, iszonyatosan sok mindent meg tudtunk vele beszélni és egyáltalán, sokkal nyugodtabban és élményekkel teli érkezett haza, amit mesélni is kezdett a szülőknek.

Ők persze tátott szájjal hallgatták a gyereket, mert már nagyon régen nem tudtak vele ennyire jót beszélgetni. Konklúzióként pedig levonták, hogy többször fog az asztalra kerülni garnéla és persze más tengeri herkentyű étel, mert imádja a gyerek, és hátha egy kicsit vissza is hozza azt az olasz hangulatot, ami ennyire magával ragadta őt, és ami ennyire jó hatással volt rá. Az oceanfood.hu oldalról pedig meg is fogják tudni rendelni, hiszen én is mindig minden ilyen tengeri alapanyag beszerzést innen oldok meg. Még sosem csalódtam bennük, biztos vagyok benne, hogy ők sem fognak.

Leave a Comment